Már lehet jelentkezni a 2019-es Agrovirtusra

A tavalyi sikerek után idén is megrendezésre kerül az Agrovirtus Egyetemi Digitális Agrártechnológiai verseny, mely 2019-ben számos újdonsággal, érdekességgel várja a hallgatókat.

Az egyik kiemelt érdekesség, hogy a legjobb 10 csapat bejut a háromnapos Agrovirtus Akadémiára, ahol vállalatvezetők mentorálják a hallgatókat.
A legjobb 10 csapat minden tagja a verseny támogatói és szervezői által (Agrárminisztérium, Szent István Egyetem, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) kiállított oklevelet kapnak.

A verseny nem szakított természetesen azzal a tavalyi évben jól bevált gyakorlatával, hogy ismét egy valódi gazdaság kerül leképzésre, ahol a verseny zajlik.
A hallgatók egy hónapig versenyeznek a digitális selejtezőben, ahol 2-2 termeléstechnológiai és menedzsment jellegű feladatokat kell megoldaniuk. A legjobb 10 csapat jut az Agrovirtus Akadémiára, ami egyben a verseny elődöntője is.

Regisztrálni a verseny weboldalán lehet.

Indító sajtótájékoztatónkat Szarvason, a MOROKO Farmon tartottuk, hiszen a verseny itt fog játszódni. A sajtótájékoztató itt tekinthető meg: https://www.facebook.com/agroinform/videos/675966809574793/

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *